Get Adobe Flash player
Pécstől 25 km-re fekvő település megközelíthető az 58-as főútvonalon, illetve vonattal a Barcs-Villány vonalon.
 
Harkány kénes hévizérõl, mely számos betegség gyógyítására alkalmas, több mint száz esztendeje itthon és külföldön is ismert és keresett gyógy- és üdülőhely. Harkányban és környékén szálláshelyek, éttermek, a szabadidő eltöltésének széles választéka biztosít kellemes pihenést. A város már a hunok, avarok, majd a rómaiak idején is lakott település volt. A források szerint a neve 1323-ban bukkan fel elõször írásban Harkan alakban. 1397-tõl a Garák, majd később a mindenkori siklósi uradalom gazdái birtokolták. Az évszázadok során magyar, német, horvát és szerb családok telepedtek itt meg, s a mai napig is jellemző Harkányra a nemzetiségek sokszínûsége.
A gyógyfürdő kiépítése az 1820-as évek közepén indult meg, nem sokkal a kénes víz gyógyító hatásának véletlen felfedezése után. Van azonban egy népi monda is, mely Harkány és környéke kialakulását az ördög kudarcba fulladt leánykérésének legendájával köti össze.
 
A település hazai és külföldi ismertségét gyógyvizének köszönheti.
 
Az egykori krónikák alapján a harkányi víz gyógyító hatását a XVI. században itt élő hódító törökök már ismerték. Elűzésük után a forrás feledésbe merült, környéke elmocsarasodott. Legközelebb a XVIII. századból bizonyítják dokumentumok egy fürdő meglétét. A gyógyvíz újbóli, XIX. századi felfedezéséről már pontos adatok állnak rendelkezésre. Az esemény egy csatornaépítési munkálatnak köszönhető, melyet Batthyány Antal gróf helyi földbirtokos kezdeményezett, a földjeit elárasztó belvizek lecsapolására. A felfogadott napszámosok egy-két hetes munka után meglepetten tapasztalták, hogy köszvényes végtagjaikban csökken a fájdalom, minél többet állnak a mocsaras talajon, annál jobban enyhül szenvedésük. A csoda híre hamar elterjedt, s egyre többen érkeztek a környékről, hogy a földbõl feltörõ csodatevő forrással bajaikat orvosolják. A Batthyány család látva az igényeket 1824-ben belefogott a fürdő tudatos, tervezett fejlesztésébe.
Az első fürdőépület klasszicista stílusú volt, a hozzá tartozó szálloda 28 szobával fogadta a vendégeket. Hamarosan megkezdődött a terület parkosítása is, mintegy 40 holdon sétautakat alakítottak ki, fákat, bokrokat ültettek, szobrokat állítottak a sétautak mentén. 1844-ben Batthyány Kázmér további bővítést végeztetett, márvány kádfürdőket építtetett az erőteljesen növekvő igények kielégítésére, s ettől kezdve folyamatos volt a fejlődés. A gyógyfürdőhöz 1925-ben strandfürdőt is csatoltak. A gyógyfürdőkórház 1955-ben nyílt meg.
 
Az önkormányzat és Harkány intézményei rendszeresen szerveznek a helyi lakosság és az idelátogató vendégek számára fesztiválokat, kiállításokat, hangversenyeket, gyerekműsorokat.
A sportprogramoknak a nemzetközi színvonalú Sportcsarnok ad otthont. Ördögűző napok, Hímestojás napok, Pünkösdi Zenés Fesztivál, Fürdőfesztivál (július közepe), Harkányi Szüreti Fesztivál (szeptember második fele) rendezvényei között találhatók folklórprogramok, tudományos konferenciák.